|
|
TAPASZTALAT - tanubizonyságok Isten csodáiról -
Amikről itt olvashatsz, azok közösségünk tagjainak személyes tanúbizonyságai Isten gyógyító erejéről és gondviseléséről. Ez a tapasztalat a tiéd is lehet, ha megteszed, amit Isten tőled kér. Térj meg, keresztelkedj meg és vedd a Szentlelket a nyelveken szólás bizonyítékával! Tapasztald meg te magad is Isten gyógyító erejét és gondviselését!
 |
Mónika
„… mindig olyan személyes kapcsolatra vágytam Istennel, amiről a Bibliában olvastam, Dávid király, Ábrahám, és Mózes történeteiben…”
Meggyógyult emlő daganatokból, agydaganatból. Három vetélést követő terhessége biológiai képtelenség volt. Gyönyörű, egészséges gyermeket hozott a világra.
|
 |
András
„… fiamat mindenképpen el akartam ebből a közösségből csalni, de nem sikerült…”
Kemény szívű ember volt, a keresztelést követően elsírta magát. Még a keresztelő kádban meggyógyult szívbetegségéből.
|
 |
Marcsi
„… mint egy utolsó szalmaszál, Istenhez fordultam…”
Az orvosok letettek róla, mivel szervezete tele volt cisztákkal és nem vállalták a műtétet. Gyakran elveszítette az eszméletét. Családjával már a temetőt keresték, ahova eltemetik majd. Ekkor hallotta az evangéliumot. Újjá született és teljesen meggyógyult. |
 |
Sándor
„… nagyon büszke ember voltam és csak a saját erőmben bíztam…”
Korábban csak saját magában bízott. Hosszas vívódás után megtért, megkeresztelkedett és megkapta a Szentlelket. A keresztelkedése közben meggyógyult vérmérgezésből, majd később gyomorfekélyből és hát fájdalmakból.
|
 |
Renáta
„… nagyon szerető családban nőttem fel…”
Távol került a családi fészektől, és egy nagyon erős depresszió alakult ki nála. Később egyedül kapta meg a Szentlelket. Másnap észrevette, hogy meggyógyult depresszióból és bulémiából. Soha nem gondolta, hogy családja lehet. Megházasodott és három gyermeke van. |
 |
Nigel
„… egy barátom, aki jó ember volt meghalt rákban, és féltem, mert tudtam, hogy rossz ember vagyok…”
Rendszeresen ivott, dohányzott és drogozott. Miután megkapta a Szentlelket, mindezeket abbahagyta. |
 |
Abigail
„… a szüleim már az Úrban voltak amikor megszülettem…”
Csípőficammal született, amelyből imádság által teljesen meggyógyult.
|
 |
Rebecca
Meggyógyult tüdőgyulladásból. Születése után nem sokkal egy baleset során a fejére esett, és semmi baja nem lett.
|
 |
Erzsike
„… az orvosom mindig azt kérte tőlem, inkább azt mondjam hogy mi az amivel nincsen baj…”
Több alkalommal volt szívinfarktusa, ezért pacemakert kapott. Rengeteg más betegséggel is küzdött. Mióta a közösségbe jár, teljesen meggyógyult. A szíve újra működik, a pacemakert eltávolították.
|
 |
Cindy
„… üresnek éreztem az életemet…”
Rendszeresen félelmei voltak, depressziós lett. Meggyógyult Isten ereje által. |
 |
Edina
„… nagyon idegesített, hogy a nővérem, Renáta miután a közösségbe jött boldog lett, mikor én még nem voltamaz …”
Meggyógyult depresszióból és ínhüvelygyulladásból. |
 |
Matthew
„… az Úrban nevelkedtem fel Ausztráliában. Mindig tudtam, hogy Isten létezik…”
Pékségben a keze keresztülment egy tésztanyújtón. Az orvosok azt mondták, két hétig nem tudja majd használni a kezét. Két nap múlva teljesen felépült. |
 |
Balázs
Fejlődési rendellenességgel született (fistula). Ismételt műtetekre lett volna szüksége. Súlyos tej és tojás allergiában szenvedett. Imádság hatására mindezekből teljesen meggyógyult. |
 |
Krisztián
„… Ha valaki korábban azt mondja, keresztény leszek, biztos hogy kinevetem…”
|
 |
Zsófia
„… azt mondtam magamban, ennyi véletlen nem lehet…”
Meggyógyult migrénes fejgörcsökből. Megtalálta, amit keresett.
|
 |
Zoltán
„… úgy éreztem haza érkeztem…”
Mielőtt az Úrba jött, stresszes életet élt és emiatt rendszeresen káromkodott. Újjászületését követően eltűnt életéből a stressz, és többé már nem szitkozódott
|
 |
Gabriella
„… mikor a férjem azt mondta újjá született, nagyon kinevettem…”
Nehéz körülmények között élt 6 négyzetméteren férjével és három gyermekével Budapesttől 300 km-re. Isten segített neki és családjának, hogy felköltözzenek Budapestre. Most már saját, négy szobás lakásukban élnek. |
 |
Erik
„… katolikusként azt mondtam, ez egy kis szekta, ne mondják meg nekem mit tegyek, én jobban tudom…”
Újjászülett víztől és Lélektől. Meggyógyult madártoll allergiából. Egy baleset során eltörött a csuklója, amely egy hét alatt összeforrt.
|
 |
Hajnalka
„… Nem tudtam elképzelni, hogy Isten legyen az első az életemben…”
Folyamatosan 200-220 körül volt a vérnyomása, emiatt szeme gyakorta bevérzett. A vérnyomása most 117-130. Magas volt a vércukra, az orvosok azt ígérték, hogy fél éven belül meg fog vakulni. Imádság által meggyógyult, cukra 10 alá süllyedt, és most már szemüveg nélkül olvassa Bibliáját.
|
 |
Akár Te is lehetsz
Ki tudja rád mi vár.
Gyógyítás?
Békesség?
Öröm?
Biztonság?
|
|