Fekete Zoltán

A kommunizmus miatt nem gyakoroltuk a vallást, bár a szüleim titokban kisbabaként megkereszteltek


Saját tapasztalatok, megtörtént események
Fekete Zoltán

Egy kis faluban születtem vidéken. A kommunizmus miatt nem gyakoroltuk a vallást, bár a szüleim titokban kisbabaként „megkereszteltek”. 12 éves voltam, amikor a kommunizmus véget ért, és az iskolámban elkezdtek katolikus bibliaórákat tartani, amiket kötelező volt járnom. Nagyon unalmasnak találtam, ezért nem igazán jártam, mert nem kerestem Istent. A húszas éveim közepén az életem kívülről jól nézett ki, de belül üresnek éreztem magam. Ezt az űrt utazással és bulizással próbáltam kitölteni, de ez nem segített.

Ekkor kezdtem el gondolkodni Isten létezésén. Nem sokkal azután, hogy kaptam egy szórólapot az utcán a Feleléledési Közösség evangelizálásán. Egyszerű fekete-fehér szórólap volt, de a benne szereplő tanúbizonyságok hatással voltak rám, így elhatároztam, hogy elmegyek. Amikor beléptem a gyülekezeti terembe, egy csoportot találtam, boldog embereket, akikben ott volt az öröm és a teljesség, amit kerestem. Körülbelül egy héttel később megkaptam a Szentlelket a nyelveken szólás bizonyítékával, és megkeresztelkedtem teljes alámerítéssel. Azóta nincs kétségem afelől, hogy Isten létezik. Örömöt találtam benne, az üresség eltűnt. Régebben sokat káromkodtam, ez azonnal megszűnt, miután újjászülettem.

Egy nap a vállam erősen fájni kezdett, kimentem az imasorba az istentiszteleten, és azonnal meggyógyultam. Megházasodtam az Úrban, most már három gyerekünk van.

- nagyszerű élet az Úrért dolgozni családként.


visszalép

Címünk

Istentiszteleteink nyitottak, bármikor ellátogathatsz hozzánk! Várunk minden kedves Isten iránt érdeklődőt, hívőt, aki tiszta tanításra vágyik az Úr szava szerint a Bibliából.

Budapest, Dobozi utca 5.
Fiumei út - Magdolna utcai villamos megállónál térkép

Pásztor Nigel
(HUN, ENG): +36 30/280 3334
Fekete Zoltán
(HUN, ENG): +36 20/430 7657
Szádeczky-Kardoss Béla
(HUN, ENG): +36 70/676 9077