Pajtás Melinda

Angyalokat kerestem, de démonokat találtam


Saját tapasztalatok, megtörtént események
Pajtás Melinda
Evangélikus neveltetést kaptam, de a kérdéseimre választ ott nem találtam. Egyre inkább az angyalok felé érdeklődtem, és sok ezzel kapcsolatos tudás olvastam el. 

A kíváncsiságom egy olyan társaságba vitt, akik szellemi lényekkel vették fel a kapcsolatot. Nem is gondoltam, hogy ez a baráti társaság végül milyen rossz hatással lesz rám. Minél mélyebben mentem bele ezekbe a tanításokba, annál rosszabbul éreztem magam. Ez akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor elkezdtem rémálmokat látni. Először csak néhány volt, majd lassan rendszeressé vált. Mikor már minden este rémálmaim voltak, gyakran démonokkal, és már-már aludni se tudtam esténként, reggelente kimerülten ébredtem és a hétköznapi dolgokhoz sem volt energiám. 

Ezek hatására mély depresszió alakult ki bennem. A családom megijedt súlyos állapotom miatt. Édesapám orvoshoz is el akart küldeni, de úgy hittem, lelki problémára testi gyógyszerekkel nem tudnak megoldást adni. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Ezért el kezdtem keresni Istent. Elmentem más egyházakba, de nem láttam ott Isten erejét. 

Ezek után felköltöztem Pestre. Számomra sohasem az volt a fontos, hogy papíron milyen egyházhoz tartozom, hanem, hogy Isten erejét láthassam az életemben úgy, ahogy az a bibliában is történt. 

Egy nap mentem volna haza a vonattal, de lekéstem. Megkérdeztem Istent, hogy miért történt ez. Ekkor találkoztam egy testvérrel a közösségből. Ő elmondta az evangéliumot, hogy szükséges teljes víz alá merüléssel megkeresztelkedni és venni a Szentlélek ajándékát, és hogy Isten valódi változásokat tud adni életünkben a csodás ereje álltal. 

Tudni akartam, hogy itt valóban tapasztalhatom e ezt az erőt, így elmentem egy gyűlésre, ahol megkaptam a Szentlelket és más nyelveken kezdtem szólni, ahogy az a Bibliában is van. Ekkor hatalmas nyugalmat kaptam Istentől, azonnal elvette a rémálmokat, és elvette a debressziót is. Valóban egy új életet adott. 

Ha most visszatekintek az eddig leélt életemre Istennel, tudom, hogy semmim sem lenne nélküle. Akár a házunkra tekintek amiben most élünk, akár a családomra akik közben szintén elkezdték követni Istent, akár a férjemre tekintek, mind-mind Isten áldásával jött az életembe.

Az egyik legnagyobb csodaként azonban kislányunkra tekintek, hisz több mint 4 év próbálkozás után, orvosi beavatkozás nélkül, és sokak segítő imája álltal, Isten végül megadta őt nekünk. S habár ott van egy kicsi felfázás során is gyógyító ereje, de mikor erre tekintek, eszembe jut, hogy Isten mindent megadott amire vágytam. 

Megtanított Isten arra, hogy nem vesz ki a küzdelmekből, de átvisz minket rajta, és hogy az ő erejében mindin, minden helyzetben bízhatunk. Megerősít, és valódi változást hoz számunkra.


visszalép

Címünk

Istentiszteleteink nyitottak, bármikor ellátogathatsz hozzánk! Várunk minden kedves Isten iránt érdeklődőt, hívőt, aki tiszta tanításra vágyik az Úr szava szerint a Bibliából.

Budapest, Dobozi utca 5.
Fiumei út - Magdolna utcai villamos megállónál térkép

Pásztor Nigel
(HUN, ENG): +36 30/280 3334
Fekete Zoltán
(HUN, ENG): +36 20/430 7657
Szádeczky-Kardoss Béla
(HUN, ENG): +36 70/676 9077